2013. jan 14.

Király a karaj egészben?

írta: TSK
Király a karaj egészben?

Nagy kedvencünk a karaj, szeretjük ezerféleképpen elkészíteni, és nem, nem lesz száraz, csak tudni kell vele bánni szól a közhely. Az már egyenesen szállóigévé vált, mit kell tenni a szelet karajjal, így ebbe most nem is mennék bele, hiszen a hozzáértők már ezerszer elzengték minden helyzetben. Erről írtunk már. A csontos karajt is tudjuk már kezelni, itt a blogon is esett már szó róla. Nem esett viszont, hogy készítsük el egészben. Nos, most is csak részben lesz erről szó, mert az ízek kedvéért kicsit csaltam, és az egész karaj csak majdnem egész...

DSC_0002.JPG

Na, most sem fogjuk feltalálni a spanyolviaszt, de ez a kis trükk azért lehet érdekes, mert lehetőségek egész tárházát tárja elénk ízesítés terén. 

A hús előkészítése sem olyan bonyolult, aminek látszik, érdemes nekiállni, pikk-pakk megvan. 

A trükk annyi, hogy a csontról nem lefejtve, kiterítjük a húst. Fontos, hogy a késünk nagyon éles legyen, mert így nem fogjuk szétszaggatni. A húst letesszük egy stabil helyre, és a csont mellett végigvágjuk úgy, hogy a csont alsó ívéig maradjon kb. 2 centi, majd a vágásunkat elfordítjuk oldalra , majd fölfelé, kvázi csigavonalban. A húst így kiteríthetjük, és felturbózhatjuk mindenféle finomsággal. Én most házi paprikakrémmel, fokhagymával és zsályával, és persze sóval, borssal ízesítettem.

IMG_20130111_191131_1.jpg

Ha ezzel kész vagyunk, visszatekerjük, és hústűvel, hurkapálcával átszúrjuk, vagy cérnával összekötözzük, lehetőleg minél szorosabban.


IMG_20130111_192145.jpg

A többi a sütő dolga. Dobhatunk mellé zöldségeket, krumplit, de bármivel el tudom képzelni, ami harmonizál vele. Én most egy kis vörösbort öntöttem alá, és pár cikk almát tettem mellé. (Imádom a hús mellett sült almát...)

Lefedve kb. 40, majd fedés nélkül kb. 20 percig sütjük 200-220 fokon szóval magas lángon. A szeletelés szintén nagyon éles késsel lehetséges. Le is lehet fejteni a csontról, én személy szerint rusztikusan, csonttal együtt tálaltam. Mellé főtt-sült krumplit készítettem, ez tökéletes köret hozzá, de tulajdonképp itt is bármi jó lesz.

Ja és még valami, a hentesnél még nem vettem észre, de a karaj túloldalán (már majdnem kedvenc) henteseim rajtahagyták az egész szűzpecsenyét, amit lefejtettem későbbi felhasználásra, és már el is készítettem, a következő cikkben arról olvashattok, atom-finom lett. Nézzetek vissza ;)

 

Szólj hozzá

alma hentes disznó hús fokhagyma sertés zsálya sertéskaraj karaj vörösboros paprikakrém sült alma sertés hús egész karaj almás hús