2016. már 07.

Napsütötte Bisztró - a ráadás!

írta: Mdmoiselle
Napsütötte Bisztró - a ráadás!

img_2468.jpg

Korábban már itt a blogon is is írtunk lakhelyünk egyik népszerű és általunk is igen kedvelt reggelizőhelyéről, a Napsütötte Sütödéről.

Vas Krisztiánnal és Danival beszélgettünk az új helyről, a kialakításáról és a koncepcióról. Ők ugyanis a Dunakeszi és a Budai Napsütöttének üzletvezetői.

Szeretjük, mert odafigyelnek a folytonos magas minőségre, a kínálat nagyon rendben van és mindig találkozunk valami újdonsággal.  A tulajdonosok a szendvicsező megnyitásával sok itt lakó ember ki nem mondott igényét fogalmazták meg és hívták életre. Ez egy igazi bájos hangulatú hely, ahol nyugodtan le lehet ülni (villás) reggelizni egy csésze finom kávéval, el lehet majszolni közben egy finom, helyben sütött ciabattából készült harapnivalót házi krémekkel. Mellé esetleg egy kis finom sonka, saláta és a finom ételeket kedvelő egyszeri látogatóból egy csapásra visszatérő vendég lesz. 

Többek között a hely népszerűsége és a sok pozitív visszajelzés is hozzájárult ahhoz hogy a tulajdonosok sikerüket továbbgondva létrehozzanak egy - a Napsütötte Sütödéhez hasonló, ám kínálatában és jellegében kicsit eltérő egységet - immár a fővárosban. Nagyon kíváncsiak voltunk hogy milyen lett a teljesen más környezetben működő testvér, a Napsütötte Bisztró. A kíváncsiságon túl azonban leginkább éhesek voltunk:).

A hely kialakításakor a rusztikus vonalat ide is becsempészték a tervezők (tulajdonosok). A vidékies, otthonos enteriőr apró részletei békésen megférnek a modernebb, urbánusabb stílusjegyekkel, utóbbi létjogosultsága a hely lokalitásából fakadóan adott is. A kávézás élménye itt hangsúlyosabb, szépen rímel a (nagy)városi lét felgyorsult ritmusára.  Az ételválaszték tényleg kissé más mint Dunakeszin, de ugyanúgy megtaláltuk itt is a helyben sült pékárut és a különféle belevalókat. A salátabárban tetszésünk szerint válogathatjuk össze az alapanyagokat, de ha arra vágyunk kapunk kész salátákat is. Természetesen minden friss és ropogós, a minőségből itt sem engednek. Láttuk a korábban már megismert kézműves termékeket is, olajokat, lekvárokat, igazi kincsek ezek. Péksütemények közül az áfonyás ciabatta-tól hátast dobtunk, annyira finom és meglepő az aszalt gyümölcs és a fahéj találkozása egy sós pékáruban. A finom házi vajon kívül nem is kért mást.

A saláták ötletesek, semmi fonnyadt zöld és unalmas öntet. Nem vagyok nagy saláta rajongó de ha tehetek szőlőt a zöldek és a hús mellé háááát, csábító:). Tetszik, hogy a fantáziadús ételpárosítások tükrözik azt a lendületet és kreativitást ami viszi előre a fiúkat. Simán randira küldik a kacsamájpástétomot a mazsolás ciabattával és a reggeli kávéval.
A minőségi alapanyagokból tényleg nincs hiány, kaphatunk szűzérmét a salátánkhoz, a kitűnő balzsamecet is alap. Apró figyelmesség hogy szójatejjel is kérheted a kávéd, ez még mindig nem mindenhol egyértelmű. A kávé természetesen hibátlan, mint mindig. Az ennivaló itt is elvihető, ha esetleg a munkahelyen szeretnél falatozni, vagy annyi mindent veszel, hogy nem fér már beléd:). Én tényleg úgy érzem magam itt, mint valami szédült gyerek a nyalókaboltban, mindent meg szeretnék kóstolni:).

Felkapott dolog manapság bisztróba járni, de gyakran az a benyomásom hogy sok hasonló tematikájú hely túlzásba esik és betérve azonnal azt kell éreznie az embernek, hogy valami borzasztóan elit és fashionista dolgot művel épp.  Itt nem éreztem ezt az erőlködést, rohanást a trendek után, nem kapott helyet semmi felesleges sallang és álextravaganica. Ugyanaz a kellemes, marasztaló atmoszféra fogadott, mint amit korábban a sütödében is megtapasztalhattam. 

Elégedett dőlünk hátra. Azt kapjuk amit várunk, szép környezetben finomat eszünk, az árak a földön járnak. Pörgős, igazi városi hely a Bisztró, megalkotói nagyon jól elkapták ezt a hangulatot, mégsem érzem úgy hogy rohannom kéne. Van alkalmunk jót beszélgetni, kávézni, elmélyülni és nem beengedni a kinti világot. Mindenkinek szívből ajánlom, aki pont ugyanerre vágyik. 

Krisztián És Dani, épp annak a fiatal, lendületes, újító generációnak a képviselői, akik által talán megváltozik az ételekhez való hétköznapi hozzáállás, és egyre igényesebben, fantáziadúsabban, és változatosabban étkezünk majd. Én nagyon drukkolok a sikernek. 

Itt bővebb infót is találtok, menjetek, egyetek, igyatok, bisztrózzatok:).

 



Szólj hozzá

kávé itt kedvenc házi szendvics házias bisztró szendvicskrémek sütöde napsütötte mömax vilásreggeli ittegyel napsutotte sutode vas dániel vas krisztián