2012. okt 15.

A tökéletes quiche

írta: panda<3
A tökéletes quiche

Nagy quiche rajongó vagyok, sokszor készült már itthon többféle verziója. Ezúttal azonban sikerült olyan arányba hozni az ízeket, megtalálni a megfelelő állagot, hogy muszáj leírnom, nehogy elfelejtsem hogyan készült. Bár rendszerint nem szoktam recepteket követni, ebben az esetben emlékeztetnem kell magam arra, hogy hogyan is csináltam, mert ezt már nem szeretném változtatni. Ez tipikusan olyan étel, ami előételnek, vendégvárónak kiváló, akár főételnek is, levessel kiegészítve. Elrontani szinte lehetetlen.

quiche2.jpg

 

 

Szokás szerint levelestésztát vettem alapul. Használtam már hagyományos, saját készítésű sós linzertésztát is korábban, de valahogy a levelestészta jobban ízlik. A levelestészta nem szárad ki a sütés során, mert sok a nedves hozzávaló, folyékony massza kerül a tésztára. Jártam már úgy linzertésztával, hogy túlsült az alja, és kissé kiszárad, de ez nyilván nem a tészta és nem a sütő hibája volt;).

A mostani quiche hasonlóan készült, mint a többi, csak az alapanyagok mennyisége változott némileg. Van benne egy-két összetevő, ami nem szokványos, de ezt már megszokhatták a blog olvasói. Tigris készített hozzá salátát is, mert az kell a quiche mellé:).

Hozzávalók:

- 1/2 csomag levelestészta
- 1/2 doboz tejszín (sűrű és krémes fajta)
- kb. 5 dkg reszelt füstölt sajt
- 1 kis doboz joghurt
- 2 kis doboz tejföl
- 2 tojás
- 2 gerezd fokhagyma
- 15 dkg baconszalonna
- 1 kis fej hagyma
- 2 szál újhagyma
- 3 cikk medvesajt (mindegy milyen ízű)
- 5 dkg reszelt cheddar sajt
- só, bors, szerecsendió

Természetesen tetszés szerint változtathatók az összetevők, mondjuk többféle sajt helyett lehet egyféle, joghurt helyett lehet használni tejfölt és a medvesajt sem kötelező, attól még ugyanúgy megsül a lepény. De érdemes a fentiek szerint elkészíteni egyszer, így, ahogy le van írva, kóstoljátok meg.

Az elkészítés módja:

Pofonegyszerű. Előmelegítjük a sütőt. Jelen esetben 180 fokra, légkeverésesen. Ha nincs légkeverés, akkor sima 200 fokon.

Közben elkészítem a "száraz hozzávalókat". Felvágom a baconszalonnákat kis csíkokra, a fej hagymát félbevágom, és vékony szeletekre vágom, a fokhagymákat picire aprítom, az újhagymát felkarikázom. Mehetnek a serpenyőbe. A sorrend: szalonna, hogy legyen ideje a zsírt kiengedni, amin a hagymák megpirulhatnak, aztán újhagyma, vöröshagyma (mehet együtt), majd a végén a fokhagyma. Jó, ha picit megpirul az egész, de ne égjen meg, a fokhagyma keserűvé válhat, ha nagyon megsül, ezért kerül bele utoljára.

Míg ezek sülnek, összekeverjük a "nedves hozzávalókat". Ez áll a tejszínből, joghurtból,tejfölből, tojásból, sajtokból (kivéve cheddar, ezt a tetejére reszeltem), sóból, borsból, egy kis szerecsendióból.

Ahogy elkészült a hagymás keverék, összekeverjük a tejszínes-tojásos-sajtos egyveleggel. Ráöntjük a tésztára, amit így készítünk:

A formát kivajazzuk, kilisztezzük. (Én most kapcsos tortaformát használtam, mert még mindig nincs normális lepénysütő formám, de istenemre veszek már egyet.) A levelestésztát kinyújtom kb. fél centiméter vékonyságúra. Beleteszem a formába. A szélén megintcsak összevissza fognak felmászni a tésztaszélek, mert nem vagyok egy ősz hajú, kontyos nagyi, aki szabályos kerek formára tudja nyújtani a levelestésztát. Szóval beigazítjuk szépen, túl is nyúlhat a peremen, annál egyszerűbb, mert utólag ezt úgy is lehajtogatjuk. Ráöntjük a tejszínes-hagymás keveréket. Lehajtogatjuk a tésztaszéleket, hogy egy vastagabb peremet képezzenek körben, így nem folyik ki a masszánk.
Ráreszeljük az egész tetejére a cheddar sajtot, és mehet a sütőbe. Nem szoktam lefedni alufóliával, de mivel magas hőfokon sütünk, a sajt úgyis hamarabb pirul meg, mint szeretnénk. Én ilyenkor megijedek, mivel rendszerint még nincs kész az étel (ez látszik, sőt, ha villát szúrunk bele, érzékeljük is, hogy rátapad a nedves cucc az evőeszközre), és gyorsan ráhajítok egy kis alufóliát. Anélkül sül kb. 30 percig, azzal meg még kb. 15 percig. Lehet persze ésszerűen is, kb. 180 fokon (légkeverés nélkül) sütni, az első 30 percben alufóliával, aztán a maradék negyedórában anélkül sütni, de én mindent rendhagyóan csinálok.

A salátáról még nem beszéltem, ebbe került 2 alma, fél fej lilakáposzta aprítva, 1 szál újhagyma, 1 gerezd fokhagyma összenyomva, fél kígyóuborka, 2 kis pohár joghurt és fél kis pohár tejföl, só, frissen őrölt bors, pici cukor, kiskanálnyi kömény (szemes). A zöldségeket összeaprítottuk, rá a kömény,  a tejfölhöz és a joghurthoz került a só, bors, cukor. Ez másnapra finom, addigra összeérnek az ízek. A quiche is finom másnap is, hidegen és melegen egyaránt.

 

 

 

Szólj hozzá

sör kedvenc gyors