2014. feb 16.

2 perc alatt főétel? Bizony!

írta: TSK
2 perc alatt főétel? Bizony!

20140216_153339.jpgAz oldalassal történt fiaskó után, aminek elkészítését holnapra halasztottuk, improvizálnunk kellett, mert éhen mégsem maradhattunk. Mivel a nap jó részét a Duna-parton töltöttük, nagy főzésre nem volt idő, hirtelen dobtam össze egy klassz kaját, amit bárki elé oda merek tenni. Mert a gyors étel nem feltétlenül rossz étel:D

Amúgy is szeretem a rapid főzést, és azt, hogy úgy csináljak valamit, hogy amikor elkezdem, még nem tudom, mi lesz a végén. Amikor az étel a kezem alatt alakul, és csak az utolsó mozzanattal nyeri el végső formáját, amit lehet, hogy egy perccel előtte még nem tudtam. imádom, amikor az ötletek, a hirtelen benyomások, és az, mit látok meg magam előtt a konyhámban, végül egy kiváló étellé fejlődnek. Ez persze úgy hangzik, mintha kellene hozzá valami komoly tehetség, de ez persze nem igaz. Bár nem árt, ha tudjuk párosítani az ízeket, inkább bátorság kell hozzá és önbizalom, hogy neki merj állni így főzni. 

Ezt az ételt Gyuri barátom ihlette, ugyanis ő csinált a hétvégén egy füstölt halas tésztát, azt majd ő megírja nemsokára. Megint az olasz konyha egyszerűségét vettem alapul, és tulajdonképpen egy bruschettát készítettem tésztából, füstölt hal feltéttel. Ugyanezt tehettem volna egy szelet pirítósra is, de most a farfalle tészta mellett döntöttem. Imádom, hogy sokszor nyers alapanyagokkal, készítenek olyan kajákat, hogy elsírom magam. A farfalle elég nagy ahhoz, hogy a nagyobb darab feltéteket is szépen megtartsa, spagettivel ezt az ételt nem igen lehet szépen elkészíteni. Szóval lássuk mit csináltam két perc alatt...

Najó, főztem tésztát, és felaprítottam az alapanyagokat, de ezt most ne számoljuk bele :D ez tartott kb 9 percig, de vegyük ezt úgy, hogy kipakoltam a hűtőből. :D A készrefőtt tésztát, kitettem egy tányérra. meglocsoltam olíva olajjal, rászórtam az apróra vágott nyers fokhagymát. Rádobtam az apróra vágott nyers paradicsomot, sóztam, borsoztam, ráfektettem a füstölt pisztráng szeleteket, meglocsoltam sűrű balzsamecettel, és rászórtam friss bazsalikomot (a szárított nem jó). Sajt. Kész. 2 perc. Semmi nagy trükk, alap dolgok, jó kombinációban. Én így szeretek főzni...

Na irány a konyha!

T

20140216_153339.jpg

Szeress, imádj a facebookon is!!!!

A Videóink is elég menők!

Szólj hozzá

halak gyors